shell8 (:|) [:|]

Komplexitás és gyilkos témák mindenek felett

mazsola media restecp zene 4

Egyik barátom mindig küldözgetett nekem zenéket, én meg mindig félreraktam a desktop egy félreeső szegletébe, hogy ugyan mindig figyelmeztessen a kis ikon a jelenlétével, hogy van egy zene amit meg kéne hallgatnom, de azért ne is legyen túl zavaró. Aztán egy szép napon, amikor annyi kis ikon összegyűlt már, hogy nem tudtam rendesen dolgozni, az egész bagázst bevágtam a winampba, és ráklikkeltem a lejátszás gombra.

Abban a szent minutumban pedig elindult egy folyamat, ami azóta tart, és megállíthatatlan. Azt hiszem, a köznyelv az ilyesmit szerelemként aposztrofálja, de ez lényegtelen.
A lényeg ott lapul valahol Anders Jivarp dinamikus és határozott dobjátéka, Michael Nicklasson kellemesen dörmögő basszuskezelése, Niklas Sundin és Martin Henriksson gyilkos gitártémái közt finoman meglapuló dallamokban, amiket Martin Brändström zongorával, vagy Sundin és Henriksson gitárral vezetnek elő, miközben az énekes Mikael Stanne leordítja a hajat a fejünkről. Az 1989-ben alakult göteborgi csapat, a Dark Tranquillity számos korongot, pár DVD-t, és megszámlálhatatlan koncertet maga mögött tudva is képes újat mutatni. Személyes kedvencem tőlük az Edenspring c. szám (The Gallery c. albumról), emiatt a dal miatt kezdtem el hallgatni a többi korongot is, és így akadtam további kedvencekre, úgy mint például a Monochromatic Stains is.
Nem véletlen, hogy zenéjük magával ragadott, hiszen már jó ideje nagy rajongója vagyok a szintén svéd In Flamesnek, mely szintén a tömör riffek mögött megbúvó dallamokkal, és húzós dobtémáival fogott meg. Az In Flames büszkélkedhet legrégebb óta kitüntető figyelmemmel, így ennek egyenes következménye, hogy tőlük tudnék felsorolni legtöbb kedvencet, de ettől most megkímélem a kedves Olvasót, így hát csak a legjobbak sora: Crawl Through Knives, Only For The Weak, The Quiet Place és az egyik leghatalmasabb koncertszámuk, ami sok-sok éve mindig megmozgatja a tömeget, a Pinball Map.
A Dark Tranquillity annyiban különbözik tőlük, hogy az ő témáik precízebbek, és míg az In Flames dalokra önfeledten headbangeltem 2002-ben is, az akkori Summer Rocks-on, (meg most is, áprilisban), addig a Dark Tranquillity zenéjéhez le kell ülnöm.
A zene, amit írnak, komplex, igényli a figyelmet, és noha zúzós, buliszámok is vannak, még azokat is megbolondítják nem kevés dallammal, témaváltással, hangnemváltással, és olyan precizitással, hogy nekem, egyszeri laikus zenekedvelőnek elcsöppen a nyálam a tátott szám szélén.
Ugyanebből az okból kifolyólag kedvelem a Nevermore-t is (szintén ugyanilyen sorsa volt a várakozó mp3-aknak, majd szintén beleszerettem a muzsikába); a Nevermore frontember Warrel Dane-ről ugyanúgy elmondható, hogy a tiszta énekhangja is velőig hatoló és gyönyörű, az ordítása pedig felszeletel, mint Mikael Stanne orgánuma.
A Nevermore számomra elfogadható, mi több, imádható albumára (This Godless Endeavor) egyik legjellemzőbb dal a Final Product, melyben felcsendül a jellegzetes dallamosság a gyötrően ismétlődő riffek alatt (de a személyes kedvencem a Born, amit sajnos nem áll módomban megmutatni, mert nem készült hozzá klip, pedig szerintem a legjobb valaha készült Nevermore dal).

Mindhárom említett banda fellépett már kis hazánkban, valószínűleg nem véletlenül, és korántsem méltatlanul. Mindhárom zenekarnak igen jelentős zenei múltja van, akár mint metal banda, akár egyénileg is, elismert zenészek alkotják mindet. Alapos zenei felkészültségükről adnak tanúbizonyságot, amikor vendégszerepelnek más zenekarok lemezein, vagy önálló projektekbe kezdenek.
Kiváló példa a Nevermore-gitáros Jeff Loomis, aki zenélt a Megadethben is, együtt Dave Mustaine-nel, aki viszont a korára hivatkozva pár közös zenélés után a külön utat javasolta az ifjú reménységnek.
Másik kiváló példa, talán nem is véletlen, hogy szóba került, Anders Fridén (In Flames-énekes), aki annak idején pont a Dark Tranquillity-t hagyta ott, hogy csatlakozhassék az 1990-ben alakult In Flames-hez. Egyfajta helycserés támadás volt ez, hiszen Stanne akkoriban az In Flames session muzsikusa volt, majd ritmusgitárra és éneklés/hörgésre váltott és vele pedig a Dark Tranquillity vált teljessé. Fridén két másik projektet is vezet, de elég kevés ideje van rájuk az In Flames sikerei miatt (2006 áprilisában például az ősi nagy metal banda, a Sepultura volt az előzenekaruk, remélem, ez mindent elárul).
A Nevermore-t segítő másik gitáros, Chris Broderick szintén sok projektben szerepel, aki amellett, hogy metallal foglalkozik, klasszikus koncertjei is vannak, és órákat ad az interneten (a honlapján).

A három zenekarból kettő (a Dark Tranquillity és a Nevermore) énekeséről elmondható, hogy klasszikus képzettségük van, mindketten több évig tanultak operaénekesnek – míg Fridén az énekesi pályafutása mellett producerkedik is. Képzett zenészekkel állunk tehát szemben, akik amellett, hogy a hobbijuknak élnek, mindenképp gondolnak a jövőjükre.
Ha már itt tartunk, hogy jövő… Mégis mikor láthatom viszont kedvenceimet itthon, de mondjuk a Papp László Sportaréna színpadán? Ki tudja, mit hoz a jövő. Én azt remélem, hogy egy In Flames – Nevermore – Dark Tranquillity koncertsorozatot.

Addig is:
Dark Tranquillity – hivatalos honlap, Wikipedia
In Flames – hivatalos honlap, Wikipedia
Nevermore – hivatalos honlap, Wikipedia