shell8 (:|) [:|]

"médiaipari faszkivan"

Érték és üzlet

2007 márc 7 11:55

Valamelyik nap megkeresett két ismerősöm is, hogy kéne nekik honlap, minden szép volt és jó, mosolyogtunk, az ég kék volt és csiripeltek a madarak. Azonban eljött egy pillanat, amikor bátortalanul ugyan, de megemlítettem, hogy ez sajnos nem lesz ingyen. Mindkét emberke elhallgatott, majd hosszú idő múlva megszólaltak, hogy és mégis mennyiért csinálnám. Eleve a piaci árak alatt dolgozom, de nekik ennek az átlagnak is a felét mondtam. Ekkor már rögtön kétségessé vált, hogy velem akarnak-e dolgozni.

Felmerült bennem az a felháborító gondolat, hogy a magyar ember mindent ingyen akar, baráti alapon, két kedves mosolyért, és fel sem merül a többségben, hogy akár egy honlap készítése is idő ráfordítás, energia, szellemi munka. Úgy gondolják, hogy nekem ez rutinból megy, és mivel ismernek egy ideje, “baráti” alapon megcsinálom nekik ingyen.
Az utóbbi időben azonban fejlődtem annyit, hogy állíthatom: elmúlt az az idő amikor referenciát gyűjtöttem. Most már értékes a munkám – ha pedig nem fizetik meg, nem tartják értékesnek. Ez pedig sem nekik, sem nekem nem üzlet. Nekem azért nem, mert egy semmibe vett honlapért dolgoztam napokat, találkoztam velük, menedzseltem az ügyet; nekik pedig azért, mert van egy értéktelen honlapjuk.

12 Comments »

12 hozzászólás

havi bajunk