TGV, póló és Ratatouille
2007 júl 29 19:18Tegnapelőtt sikerült kétszer ledöbbennem. Az első a TGVnek köszönhető, a mávhoz szokott fejemmel nemvoltam képes elhinni hogy 358km -t ledaráltunk alig másfél óra alatt, mikor visszaértünk Párizsba leelenőriztem, hogy a Nancy nevű város tényleg Strasbourg és Metz vonzáskörzetében van-e kb. Hihetetlen, azonnal adjuk el ezt a népköztársasági bürokratikus vasútdinoszauruszt az első embernek aki vállalja, hogy 8 év múlva Bp-Pécs egy órára lesz egymástól. Lehet, hogy egy út minden kedvezmény nélkül 8000Ft lesz, de az emberi körülmények között.
Jah, és az állomáson szinte bárhová lehetett kapni franciahonon belül helyjegyet, automatából. Logikus, giro kártyarendszer + a helyjegy is adatbázisból jön, rakd össze a kettőt és vond ki a néha hisztérikus, unott arcú mávboszorkát az üvegfal túloldaláról és kész is. Dejólenne.
Másik döbbenet akkor ért mikor a városban sétálva eldugott grafitisboltot fedeztünk fel, namondom pólóvásár. A sok ilyenolyan között egyszercsak felbukkan egy példány, “East feelings” felirattal és a köbánya kispest megállóval metróstul, nem hagyhattam ott :D Az eladó kérdi ismerem e a srácot aki a pólót tervezte, mondtam neki hogy nem, de azt amit ábrázol, eléggé, erre hatalmasat vigyorgott a srác, s mesélt párpercet a Sonique nevű arcról Lyonból aki csinálta a pólót. Kicsi a világ.
Aztán aki már nagyon várja a Ratatouille (jómagyarul sikerült Lecsó néven a moziba dobni…) c. animációs filmet, annak itt van egy kis galéria, teljesen véletlenül ráakadtunk egy kis utcában egy galériára, ahol a film rajzmunkái, tervei és néhány századeleji stÃlusú plakát volt kiállÃtva, zseniálisak, tessék nézegetni.

teljesen jól sikerült a fordÃtás, mert a ratatouille egy francia lecsóféleség. szóval ne szóld le. :o)
viszont nagyban különbözik a mi lecsónktól. :)
hozzáteszem, budapest-sopron Ãgy is 4500/fÅ‘ (nem a retúr), én kiadnék 8 rugót egy TGV szintű utazásért, mert az IC-nek az a cca 200km távot odafelé 2:40, vissza 3:10 alatt sikerült abszolválnia. a jegyár visszatérÃtését meg se próbáltam, nem fogok anyázni vmi mávdroiddal 1500 forinton.
+ tényleg nem áll meg akárhol, mára az IC a hajdani gyorsvonatok szintjén van kb. Jah és a \”vonat hajtott kocsiba mert a hüjéje ráhajtott a sÃnekre\” tÃpusú balesetek is kizárva, konkrétan nincs vasúti átkelÅ‘ sehol, az egész süllyesztve megy 3 méterrel, az utak szépen átÃvelnek felette.
Na nekem aztán van tapasztalatom vonat téren. Anno egy évig vonatoztam Kaposvár és Budapest között minden hétvégén oda-vissza. Iszonyat még az IC is főleg Dombóvár és Kaposvár között, ahol annyira rossz állapotban vannak a sinek, hogy 30km/h-val megy a vonat azon a 30 km-es szakaszon. Az első osztály olyan, mint máshol jobb helyeken a másodosztály és a jegyárak őszintén szólva az egekben. Most 3600 ft a jegy Kaposvárig és 4000 autóval. Hm. Miért is nem vonatozok?!
Ha látod ezt a bejegyzést Nec, jelentkezz sos msn-en!
Köszi