A kapun túl
2007 okt 15 11:15Tart még a Portal hype, pár érdekesség, és a lehetőségek.
A csapat a kapu mögött.
Itt egy cikk a fejesztőcsapat két tagjáról, a pályatervező egy 24 éves csaj, a fejlesztő egy 25 éves arc… ez a mai fiatalság, de le a kalappal előttük.
Valamennyire ismerve-tapasztalva a női logikát és gondolkodásmódot – azaz pontosabban a férfiúitól való különbségét – a portal világa nem is meglepő. Kombinálva ezt a játékokban megszokott térszemlélettel és logikával, valami olyat kapunk amin eleinte égnek áll a hajunk, de később azon töprengünk, hogy hol volt eddig ez az ötlet. A pálya valahol kap egy extra dimenziót azzal, hogy az ember alig várja, hogy minden zugát kihasználhassa valamire.
Élet a kapun túl
Végigjátszva a játékot elszomorodik az ember, hisz épp most kezdődne csak a kaland – ezt nyilván meg fogja lovagolni a fejlesztő Valve később – de gondoltak erre is. A történetet félretéve visszakapcsolhatsz a fejtörők szintjére, és az utolsó 6 pályát (13.-18.) variálhatod. Szép példája a fent említett pályagazdagságnak az, hogy ugyanazt a pályát lehet nehezíteni pár idegesítő aprósággal, vagy csupán azzal, hogy minél kevesebb kapu, minél kevesebb megtett lépés, illetve minél kevesebb idő alatt tedd meg.
Konkrétan pimasznak éreztem a készítőket, mikor (azthiszem) a 14. pályát kellett megcsinálni összvissz 2 nyitott kapuval – egy be és egy kijárat.
Mi jöhet még
Most már csak egy Portal SDK kell, és nekiláthat a sok addikt saját pályákat csinálni, akár versenyszerűen, kihasználva a játékban adott elemeket. Erre példa is volt már egy másik játékkal, a quake3-ban defrag modnak hívják (az eredeti játék módosított fizikával és pár egyéb aprósággal) – itt is számíthatunk tehát a kapunyitogatásra mint virtuális extrémsport.
Másik dolog ami még elképzelhető az a multiplayer, egymás ellen, vagy coop módon megoldható pályákon, ezekben is rengeteg lehetőség van, a játék alapjain felül. Kíváncsian várjuk…
ps: http://www.aperturescience.com/
LOGIN
CJOHNSON
TIER3
NOTES
pps.: portal 2d flashben
3 Comments »
annyiban javítanálak ki, kedves barátom, hogy a q3 defrag mod nem ad semmit a fizikához, az (legutolsó értesüléseim szerint) egy gyakorló mod, amiben a “profi” technikákat lehet tökéletesíteni, illetve azokban megmérettetni – pl strafe-run, rocketjump, bunnyhop.
annyiban mas, hogy lehetett valasztani a ‘vanilla’ es a cpm kozott, a cpm kepessegeiben jobban ment a defraghoz
Van már hozzá custommade map, rá kell guglizni.