Elbasztam. Csúnyán. Nincs még egy olyan magazin ebben a redves világban, ami ennyire ki tudja hozni belőlem az üvöltő ősállatot (és egyben elvenni az étvágyam). Eltekintve a rettenetesen durva és nagy mennyiségű helyesírási hibáktól, a kiválasztott tartalom 98%-a rühes, szaglik és egyszerűen rossz, rövidlátó.
De nem ez volt a legdurvább. Neeeeem, messze nem, mert ezt még lenyelem valahogy: mégiscsak egy szakmai lap, havi fél órát hajlandó vagyok rápazarolni nyamvadt kis életemből. Az októberi számban egy érdekes cikkre bukkantam. Végigszemlézték az offline ügynökségek online jelenlétét, ami teljesen okénak tűnik annak tükrében, hogy offline részről erős a kacsintgatás online felé. Na mondom, ez talán kicsit megmozgatja a fantáziám, nézzük végig. Jő a csapás. Ogilvy: kiemelkedő site, jó BLOG (ez annyira 95 nem?). Check out. Klikk a sitera.
És itt ér az istencsapása. A gyomrom keresztet vet, távozik a számom át és könnyed mozdulattal megül a képernyőmön.

Első bejegyzés:
“Celebrating a happy marriage”

Olvasva a szöveget igazi reklámpokol jelent meg előttem. Van a nyalásnak egy bizonyos foka, amit szerintem minden ember eltűr, mert kell és stb. Ez azonban már NEKEM sok volt és lehet én vagyok az érzékeny természetű persze. De ezen a szinten már sajnos nálam elfogy az oxigén, zöld színt vesz fel az arcom és én csöndben feladom.

A jelenet, ami elém tárul (Ogilvy alkalmazottak szolgának, a Pannonosok úrnak beöltöztetve) jól visszaadja a vezetőség szemléletét: mi csak beszállítók vagyunk és megtesszük, amit az ügyfél leír (lesz majd erről a hozzáállásról külön post).

Még hogy szarban van a reklámvilág itthon. Nem, nincs szarban. Csak egy pár helyen.