a buzz.hu linkbufferéből keveredhetünk el a viruskommando freeblogjára, ahol a szerkesztő, Vidi Rita világuralmi céljairól értekezik. első látásra az egész blogbejegyzés valami onlinemarketing hírlevélre, vagy egy amcsi infomercial memójára hasonlít; hatalmas headlineok, “mire jó?” “ennek most vége”, “miért jó neked?”, “mi szolgálja a célokat?” felvezetők, de a katarzis valahogy elmaradni látszik.

bevallom, a fent vázolt post olyan szinten terjengős és céltalan, hogy képtelen voltam végig olvasni. meg van ugyan csapva egy valag feminizmussal az elején gazdag és sikeres nőkről (mamikról), illetve az őket mellőzni próbáló undorító férfiakról, de ettől próbáltam eltekinteni, már csak politikai korrektségből is.

a baj ott ért, hogy a többi post is hasonló. mindenütt terjengős headlineok, utalgató, célozgató üzenetek, semmi tény, semmi konkrétum – jó eséllyel egy kicsi, a post végén. igazi csemege a spames post, de a kedvencem az “évente egyszer foglalkozok vírusvédelemmel” témájú post volt, ahol számomra is kiderült a blog valódi célja; fizetős információosztás, “szaktanácsadás” és távsegítség a blogírónál kisebb hozzáértéssel rendelkezők számára.

mostmár nagyjából világos a szitu; a hölgy valószinűleg befizetett valami “önmegvalósító” “passzívjövedelem” tanfolyamra, ahol ezeket a hatékony marketingstratégiákat elsajátítva, kisgyerekes anyukaként otthonról végezhető vállalkozásba kezdett – a szándék dicséretes, de a körítés csapnivaló.

tanácsként csak annyit tudnék hozzátenni, hogy ha Rita ezt az egész vírusirtósdit komolyan gondolja, revizionálja kissé a marketingstratégiáját és az internetes jelenlétét, mert biztos vagyok benne, hogy nem csak bennem kelt rossz szájízt a történet.

Ez már a kezdetekben több sebből vérzett, pusztán azért mert nem valami elegáns platformfüggetlen módon, hanem parasztossan windowsmedia formában kitolták a videókat, jóaz, irodába mindenki látja, hátakkormeg.

S jött a felismerés, s a nikotinsárga irodák mélyén sorra csaptak a homlokukra a bürokraták, és fehéredtek el a jogászok, mi az hogy megosztás?? Szerzőijogokban utazó kádernek a webkettő ezen aspektusa ugyanis olyan lehet, mint vámpírnak a fokhagymaszagú napfelkelte, mély undorral szisszen fel és nem érti, aztán félni kezd tőle.

Biztos dúlt a csata fent és lent között sokáig, hogy mi legyen a megoldás, a szerkesztők örültek, hogy legalább a neten összekapirgálhatnak valami nézettségi pluszt a műsokroknak, a bürokraták a hajukat tépték, hogy a becses tartalom máshol jelenik meg.

Végül megszületett a megoldás, olyan igazi kárpátmedencés webkettő, magyaros ízekkel, zsírban kisütve. Ha bárki megnézi az impresszumot, egy kis kék flekkben az alábbi szöveg képviseli a tartalom védelmét.

Az MTV Zrt. honlap csoportjához tartozó MTV Videótár szolgáltatásnál az Embend frame – vagyis a “Beillesztés” gomb alatt található programsorok – használata az MTV ZRt. előzetes írásbeli engedélye alapján lehetséges!

Meg is osztunk meg nem is. Magyarul.

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves Családját a Gazdasági és Közlekedési minisztérium év végi országértékelő ünnepségére!

Helyszín, a nemrég megnyitott minisztériumi klub, mely egész évben nyitott ajtókkal várja az adófizetőket, hogy kellemes szórakozás közepette feledkezzenek meg a mindennapok gondjairól. Klubunkban minden korosztályt szívesen látunk, a gyerekek szórakozását kis játék krómcsövek, az idősebbek biztonságos kényelmét krómozott kapaszkodók, és elegáns bőrfotelek biztosítják.

Ezen az alkalmon depütáló klubunk esti műsorát számos deejay és szebbnél szebb csinos hölgy teszi fejelthetetlenné…

Azt hiszem ennyi elég is erről, a site magáért beszél, de a rengeteg elírás, és apróbb hibák kellemesen elhalványulnak a lábléc igen korrekt tájékoztatása mellett. És még csodálkoznak, hogy idehaza csapnivaló – azaz mit csapnivaló, talán nincs is – adómorál, hát őszintén erre én se adnék egy fillért se…

Van aki szerint a rólad alkotott vélemények összessége a legreálisabb kép rólad.

De ha viselkedésed és személyiséged befolyásolja az imserőseidet, akkor az – így – általad aggregált vélemény mennyire tekinthető valódinak? A plasztikai műtétek korában vajon tényleg olyan vagy, mint amilyennek az ismerőseid leírnak, vagy olyannak írnak le, amilyen szeretnél lenni?

Az interneten mindenki az lehet, ami akar, akár több személyiség is, ezen meg lehet próbálni eligazodni. Online cselekedeid, lábnyomaid egy (vagy több) felhasználóhoz kötnek.

Nézd meg reálisan egy napod:

• ismerősi köröd,
• képeid,
• ismerőseid véleménye,
• a linkgyűjteményed,
• amivel foglalkozol,
• ami érdekel,
• amit letöltöttél,
• amit hallgattál,
• amit megosztasz,
• amivel játszasz,
• ahol publikálsz,
• és neagyisten pár whois bejegyzés rólad

ezek mind fellelhetőek, ingyen, büntetlenül, akárki készíthet lassan bárkiről egy profilt, csak kérdés, hogy ez jó e. Nemcsak mindenféle paranoid, “identity theft“-től való félelem alapján.

Ha őszinte vagy és nyílt, ha lassan mindened fellelhető a neten, mennyit őrzöl meg magadból, magadnak?

• Ha egy idő után már nem írsz egy témáról, ahogy szeretnéd mert tisztában vagy azzal, hogy figyelik a szavaid, és befolyásolja a rólad kialakított képet (sarkítva, lehetsz népszerű, de ki is rúghatnak),
• ha már nem publikálsz egy képet, csak azért mert ugyan neked tetszik, de másoknak nem,

akkor mi a cél, megérte e ide jutni? Kinek akarsz megfelelni?

Ha az ismerőseidnek, akik boldogan alkotnak rólad felületes, de kedves véleményt, csak ugyanezt tudnád viszonozni, azzal biztos jót teszel? Ha visszaigazolod valaki ismeretségét, pedig egyszer láttad csak, akkor valóban ismered?
És biztos lehetsz-e benne, hogy ő az, akinek te látod?

A felületes vélemények, így vagy úgy, de torzítanak, igazán jól talán senki se ismer, és néha rádöbbensz, hogy talán te se önmagad. Legjobban talán max 10 vagy kevesebb ember ismer, akik a legközelebb állnak hozzád, róluk a legbensőségesebb gondolataid megosztanád online másokkal?

Vagy megtartod azon ritka és értékes pillanatokra, amikor végre szűk körben, személyesen találkoztok, pl egy pohár jó bor mellett.

Legközelebb a jó borokról írok.

Ha profi munkát keresek egy cégnél, a legkevésbé az fog érdekelni, ki csinálja, ki szólít meg a portán, és ki terpeszkedik előttem a cégvezetői fotelben. Ha a csapat talpig armaniban, vagy épp ellenkezőleg, nyakig sherpa, rasztahaj és enyhe fűszaggal kísérve jön prezentálni, igazából nyugodtan leszarhatjuk, ha a prezentáció hatására legszívesebben az ölükbe ugranánk. Akár a flanelbázisú takarítónéni is scriptelhette azt a flashsiteot, nem őket veszem meg, hanem a munkájukat.

Ez a feature nagyon divatos lenne, ha párszáz éve az akkori liberálisokat falhoz állítják, és ma is olyan természetes lenne a rabszolgatartás, mint a sorozatfüggés. Online rabszolgapiac, kiteszik a layeren futó videót a srácról amint lovat csutakol, vagy felmos, csodálhatnánk az ép csontozatot és a szakértő mozdulatokat.

Na meg ez a név, hogy ‘kattancs’. Igen, ez a magyar nyelvújítási öklendezések webkettes mutációja, olyan szavak kerültek így napvilágra mint “ottlap” meg a “klikkelj”.

Bizarrul hangzik, de reméljük a természetes (piaci) kiválasztódás majd foglalkozik ezekkel a valódi emberekkel.

legyen vicces tehát, mondá az ész és megvizionált jópár ötletet a szárnyasbetétre hajazó debilitáson át egészen az üvöltve tomboló népdalénekes szakadt-rokker baromságig.

“a rokker jó, micsoda ötlet, megvesszük!” – kiáltott fel az ügyfél, és nyomban hozzá is láttak az ötlet kidolgozásához, amikor is egy csendes hang szólalt fel a háttérben: “ismerek egy megasztárost, miért nem csináltatjuk vele?” kapcsolati tőke tehát lőn, megspórolták az amugyis kínos előadókeresgélést – és persze a sógorkoma is jól jár. persze a tény, hogy valaki bent volt a megasztárban, még nem jelent különösebb tehetséget sem zenei, sem egyéb kreatív vonalon, de a megvalósítást végülis odabízták.

lett is ám minden ami jó, szem s száj ingere: humor, debilitás, szájbarágós poénok, fiatalságot megcélzó southpark-szerű látványvilág (közel sem). lett bókbolt féle “több zenei stílusban előadjuk ugyanazt” virtuozitás, melyben a már említett megasztár brillirozhatja a zenei tehetségét és előadóművészi képességeit (nincsenek). mivel az első megoldás egy funky diszkó utánérzés, lett hozzá egy retro zenegép és egy mindenféle viralitástól mentes microsite (még egy küldd el haverodnak form sincs). mindez az egész a megasztár nevével fut, és semmivel sem tünik többnek egy álmos délutáni gondolatnál, meg egy megfeneklett féltehetség önérvényesítési kapálózásánál. persze lenne benne kraft, de mindezek elvesztek a magyar mentalitás bűzös-ragacsos mocsarában – kár érte.

a fentiekben direkt nem írtam konkrétumot, direkt nem írtam url-t. aki akar, ráismer, akit bánt, az meg ugyis csak belemagyarázza. minden hasonlóság létező személyekkel csak a képzelet műve, ugye.

Elbasztam. Csúnyán. Nincs még egy olyan magazin ebben a redves világban, ami ennyire ki tudja hozni belőlem az üvöltő ősállatot (és egyben elvenni az étvágyam). Eltekintve a rettenetesen durva és nagy mennyiségű helyesírási hibáktól, a kiválasztott tartalom 98%-a rühes, szaglik és egyszerűen rossz, rövidlátó.
De nem ez volt a legdurvább. Neeeeem, messze nem, mert ezt még lenyelem valahogy: mégiscsak egy szakmai lap, havi fél órát hajlandó vagyok rápazarolni nyamvadt kis életemből. Az októberi számban egy érdekes cikkre bukkantam. Végigszemlézték az offline ügynökségek online jelenlétét, ami teljesen okénak tűnik annak tükrében, hogy offline részről erős a kacsintgatás online felé. Na mondom, ez talán kicsit megmozgatja a fantáziám, nézzük végig. Jő a csapás. Ogilvy: kiemelkedő site, jó BLOG (ez annyira 95 nem?). Check out. Klikk a sitera.
És itt ér az istencsapása. A gyomrom keresztet vet, távozik a számom át és könnyed mozdulattal megül a képernyőmön.

Első bejegyzés:
“Celebrating a happy marriage”

Olvasva a szöveget igazi reklámpokol jelent meg előttem. Van a nyalásnak egy bizonyos foka, amit szerintem minden ember eltűr, mert kell és stb. Ez azonban már NEKEM sok volt és lehet én vagyok az érzékeny természetű persze. De ezen a szinten már sajnos nálam elfogy az oxigén, zöld színt vesz fel az arcom és én csöndben feladom.

A jelenet, ami elém tárul (Ogilvy alkalmazottak szolgának, a Pannonosok úrnak beöltöztetve) jól visszaadja a vezetőség szemléletét: mi csak beszállítók vagyunk és megtesszük, amit az ügyfél leír (lesz majd erről a hozzáállásról külön post).

Még hogy szarban van a reklámvilág itthon. Nem, nincs szarban. Csak egy pár helyen.

A gépek nem hibáznak. Nem ismerik a szót se. Legalábbis a T-online telefonos ügyfélszolgálatának menürendszere erre utal, ha először kalandvágyból végighallgatjuk, majd kétségbeesve megnézzük a menütérképét. Az oldalon sehol egy telefonszám, az emberi hang elhalt a magenta ködben. A gép steril örömmel értesít a T-com Ny.Z.Krt legújabb piaci akvizíciójáról, majd újabb gépet kapcsol.

Mindeközben bajbajutott barátomnál nincs net. Segítséget a cégtől nem kapok. Gugli se talál ilyen “hibabejelentés” nevű támadási pontot a rendszeren. Betonbiztos.

Most szóltam ismerősön keresztül ismerősének, aki talán még ott dolgozik a t-nél, és talán még életben van.
Ez már az IWIW országa, ismerős-powered society, ahol lassan nem lesz szükség ügyfélszolgálatokra, hisz 3-4 emberen kereszül bármelyik cég belső rendszerét eléred, szép új világ, és este megkéred a párod, hogy kapcsoljon ki.
Jóéjt, holnap új hajnal jő.